Szívből jövő színek története

Romániában, egy Arad melletti községben születtem és gyermekkoromat is ott töltöttem. Az ottani lakosok egyenes jellemű, vallásos emberek voltak. A nagyszüleim neveltek, imádtak engem, a mai napig én is tiszta szívből szeretem őket. Boldog gyermekkorom volt, amit nekik köszönhetek. Az első gobelint, amit készítettem, nagymamám vásárolta. Később a gobelinkészítés a szenvedélyemmé vált. Komolyabban 1990-től varrok gobelint, nagyon sok tablóm van már különböző témával: tájképek, virágmotívumok, természeti képek, portrék és ikonok. Miután felfedeztem, hogy milyen csodálatos dolgokat lehet tűvel „festeni”, számomra a gobelinezés hobby, pihenés és szenvedély is. A festményhez hasonló gobelin a kedvencem, amely sok színt és árnyalatot tartalmaz. Mindig nagyon szerettem volna festeni, de mivel sajnos nem vagyok a festészet tehetségével megáldva, a szép iránti szeret a gobelinezés felé irányított. Mindent szeretek, ami képhez kötődik, remélem, hogy ezt azok is érzik, akik megtekintik munkáimat. A szavak szegényesnek bizonyulnak arra, hogy visszaadják azt az érzést és azt a lelkiállapotot, ami akkor lesz úrrá az emberen, ha elkészít egy tűgobelint. Az első gobelinem egy portré volt, amit nagy szeretettel készítettem. A legtöbb gobelint Magyarországra átkerülésem óta varrtam, magányomat tájképekkel, virágokkal és finom vonásokkal töltöttem meg. Ez nehéz időszak volt számomra és csak kevesen értik, hogyan nyugtathat meg és pihentethet egyidőben a gobelinezés. Ha fáradt vagyok, paradox módon a gobelinezés most is pihentet.
Köszönöm neked látogató, hogy megcsodálod fáradozásomat és remélem, hogy átérzed azt az odaadást, amellyel megalkottam ezt a tűvel festett világot!

Niciun comentariu:

Trimiteți un comentariu